2012. augusztus 21., kedd

Budapest kontra Zala megye - az értékek

Őszinte csodálattal tekintek minden emberre, aki vidéken él, ezt már régóta tudjátok. 
Jelenleg Zala megyében, rokonainknál töltjük a napjainkat, - most nem vendégházban -,  és még inkább erősödött bennem az érzés.
Mennyire más itt minden. Mennyire tiszta ez az egész. Nincs rohanás, nincs mókuskerék, egyszerűen csak az élet szeretete van. Kényelmesen, egyszerűen.

Tegnap Keszthelyen voltunk tűzijátékot nézni, és azt gondolom, hogy innentől kezdve mindig ezt fogjuk tenni augusztus 20-án. Minden évben leutazunk ide, mert olyan könnyed, görcstelen és mégis gyönyörű volt az egész.
Nem kellett 4-5 órával korábban kimenni a partra azért, hogy láthassunk egyáltalán bármit az égi színjátékból. Elég volt fél 9-kor odaérnünk, és 5 perccel a tűzijáték kezdete előtt leheveredni a partra.
Átölelni a családomat, tisztán mosolyogni 2 éves kisfiam előzetes félelmén, ami a 15 perces műsor után őszinte csodálatba csapott át. Gyakorlatilag a fejünk felett zajlott az égi műsor úgy, hogy néha olyan érzésünk támadt, mintha a fejünkre hullana.


Nem hiányzott az aláfestő zene, nem hiányzott semmi, mert míg az ég felé néztünk, szorosan át tudtuk ölelni egymást és nem azon görcsöltünk, hogy mikor löknek le minket a rakpart széléről.
Tapsoltunk, felszabadultak voltunk, és ugyanilyen felszabadultan hagytuk el a keszthelyi kikötőt a műsor után. Mert nem kellett órákig araszolni a dugóban, vagy a túlzsúfolt metrón.
Néhány perc alatt persze elaludtak az autóban, és tiszta, friss és harapnivaló levegőben aludták át az éjszakát.
Csoda volt kiszállni az autóból, és feltekinteni az égre. Millió számra lehetett volna számolgatni a tündöklő csillagokat, ilyet Pesten ritkán...
...sőt talán ritkán sem lát az ember.
A háziak figyelmét is felhívtam a csodálatos látványra, mire ők szerényen megjegyezték, hogy szinte soha nem néznek fel az égre...
Itt élnek a csoda alatt minden egyes nap, és nem látják. Természetes nekik. :-)

Ezért szeretném megmutatni nektek is a vendégházak segítségével, hogy milyen jó dolog városból vidékre menni. 
Amikor egyetlen pillanatra sem érzed azt, hogy fizetett mosoly van a vendéglátó szája szélén. Ezek az emberek őszinték, és ez a legszebb az egészben.

Ha van olyan hely vidéken, ahol jártál, ahol kedvesek voltak veled, és szeretnéd, ha megjelenne itt a blogon, írj egy e-mailt a mosolyhely@gmail.com e-mail címre, vagy hagyd itt kommentben az elérhetőségedet.

Szép, tiszta napot nektek!

Orsi